KAMARAI HÍRLEVÉL
Jelen sorok írásakor már bizton nyugtázhatjuk, hogy nem volt alap nélküli az a félelmünk, ami az új Pp. hatályba lépése előtt éreztünk. Egyes folyosói információk alapján vannak bíróságok, ahol a kereset-visszautasítás aránya meghaladja a 80-90%-ot. Eljutottunk odáig, hogy már egy hiánypótlási felhívást is örömmel töltünk le a számítógépünkről.
Az új perrendtartásnak nyilvánvalóan nincs még a judikatúrában is megjelenő gyakorlata. Most egy olyan jogesetet veszek elemzés alá, amely még az 1952. évi III. törvény hatálya alá esett, de talán a jövőre nézve is irányadó lehet. (ÍH.2017.144.)
A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság a P./2016/2 számú végzés ellen előterjesztett felperesi fellebbezést hivatalból elutasította. A jogorvoslati kérelmet L.B. beküldőként elektronikus úton terjesztette elő. A bírósági nyilvántartásból azonban kiderült, hogy az AVDH hitelesítés nem a beadványon feltüntetett jogtanácsostól, hanem L.B-től származik.
A bíróság megállapította, hogy a benyújtó nem minősül a felperes képviselőjének, és ezért a fellebbezés nem felel meg a Pp. 394/G § (5) bekezdésében foglaltaknak.
A végzéssel szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, kérve annak hatályon kívül helyezését. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság jogszabálysértően alkalmazta a Pp. 237. §-ában foglalt jogkövetkezményt. Az eredeti fellebbezés előterjesztése megfelelt a hatályos eljárásjogi szabályoknak.
Az iránymutatás szempontjából nem releváns körülmény, de arra hivatkozott a fellebbező, hogy maga a jogszabály is különbséget tesz aközött, ha a beadványt belföldi gazdálkodó szervezet, illetve ha közigazgatási szerv nyújtja be. Az előbbi esetén a képviselő, míg a közigazgatási szerv esetén a közigazgatási szerv teljeskörű azonosítását kell elvégezni.
A Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezést alaposnak találta. Abban egyetértett a másodfokú bírósággal, hogy az elektronikus úton előterjesztett fellebbezés nem felelt meg a Pp. 394/G § (5) bekezdésében írtaknak. Ettől függetlenül azonban nem lehetett volna automatikusan a Pp. 237. §-ában rögzített jogkövetkezményt alkalmazni. Az elutasítás előtt a fellebbező felet hiánypótlásra kellett volna felhívni.
A jogszabályi követelmények vagy a képviseleti joggal rendelkező személy által igénybe vett AVDH szolgáltatással vagy pedig úgy lettek volna teljesíthetőek, ha a beadványt a képviselő legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással látja el.
A fellebbezés során ezek a kötelezettségek nem lettek teljesítve. Ez azonban nem eredményezhet hiánypótlási felhívás nélküli elutasítást. A Pp. 394/G § (5) bekezdésében foglaltak megsértése azt eredményezi, hogy a beadvány nem felel meg a Pp. 93. § (3) bekezdésében és a 196. § (1) bekezdés f./ és g./ pontjában foglalt alaki követelményeknek. Ilyen esetben azonban a Pp. 235. § (2) bekezdése kerül előtérbe. E szerint: Ha a fellebbezés nem felel meg a törvény rendelkezéseinek, vagy más okból kiegészítésre vagy kijavításra szorul, a 95. §-ban az elnök hatáskörébe utalt intézkedéseket az első fokon eljárt tanács elnöke teszi meg.
A Pp. 95. § (2) bekezdése pedig azt mondja ki, hogy „Ha a beadvány nem felel meg a törvény rendelkezéseinek, vagy más okból kiegészítésre vagy kijavításra szorul, az elnök a beadványt rövid határidő kitűzésével s a hiányok megjelölése mellett pótlás végett a félnek visszaadja…”.
Jelen ügyben sem az első, sem a másodfokú bíróság nem adott ki hiánypótlási felhívást. Ebből következően a mulasztásra előírt jogkövetkezmény – fellebbezés elutasítása – nem lett volna alkalmazható. (Fővárosi Ítélőtábla 5.Pkf.26.358/2017/3)
Hasonlóan rugalmas jogértelmezéssel nézetem szerint megelőzhető lenne a visszautasító határozatok dömpingszerű meghozatala. Kétségtelen, hogy a visszautasítások jelentős állami bevételt eredményeznek az illeték terén, mégis az lenne a kívánatos, ha az új perjogi rendszer az elvárások szerint működne.
Gyula, 2018. március 14.
Dr. Csomós Tamás
Elnök